Elkészültek az óriásbetűk a gyerekszoba falára

Be kellett látnom, hogy vagy a gyerekekkel együtt vagy sehogy. Szinte folyamatosan itthon vagyunk, de szerencsére egyikünknek sem kell az ágyat nyomnia. Időnk mint a tenger, csakhogy azt az időt ki is kell tölteni valahogy. Nagy szabadságot élvezünk, bármit megtehetünk. Sára és Bobi biztosan így látja a betegen itthon töltött napokat. Én meg próbálok ehhez asszisztálni , hogy ne vegyék észre a bezártságot.
A dekorbetűk karácsony óta menekülnek előlük. Na most lemásztak a szekrény tetejéről, és végre megtapogathatóvá váltak. Nagy volt a boldogság, amikor bejelentettem, hogy akkor most anya kikeveri a színeket, majd együtt kifestjük őket. Nem volt nehéz keresztülvinni, hogy ők fejenként csak egy-egy betűt kapjanak, most nem a mennyiség érdekelte őket. Imádják mindketten, ha ecset lehet a kezükben. Manapság Sára állandóan fest és rajzol, és Borisz is próbálkozik már. Ráadásul ez most felnőttfesték volt, nem korongos vízfesték. Extra élvezet. Utána meg gyors mosakodás és ruhamosás, a maradandó foltok ellen. A betűk színeit fehér és színes akrilfestékből kevertem ki, hogy száradás után kibírják majd a nyálas, vizes tapogatást. De ez a festék száradás után nem csak a betűkről, de a ruháról sem jönne le, és ha sokat várunk, a kezeket is hosszú ideig képes diszíteni. Nem vagyok normális, gondoltam,, amikor kipakoltam eléjük a festékeket. De végül nem történt semmi visszafordíthatatlan. Viszont fél óráig koncentrált figyelem és fegyelem volt. És egy kis csönd, extra ajándék anyának.

Ilyenek voltak a betűk festetlenül. Helyesbítek, nem hungarocellből készültek, ahogy a korábbi tervezgetős, inspirálódós bejegyzésemben írtam (itt), hanem polisztirol lapból vágatták ki őket lézervágóval. Ajándékba kaptuk őket karácsonyra.

És így kezdődött. Nem szerettem volna, ha a teljes színpaletta megfordul a betűkön, ezért kikevertem pár türkizes-kékes és néhány rózsaszínes árnyalatot, ahogy a megrendelés szólt.

Sára közben észbe kapott, hogy ő nem is rózsaszínt szeretne, hanem lilát, és azonnal ki is keverte magának. Ilyen ez a lány. Persze ebben az is benne volt, hogy így lehetett kéket lopni Bobitól. Erre persze Bobinak is egyből kellett Sára elől a rózsaszín, de nem sokáig, mert rájött, hogy az mégiscsak rózsaszín. Vezetője is volt, hogy felismerje a helyes utat. Ez túl láááááááááányos! segített neki Sára a sztereotípiáknak és nemi szerepeknek megfelelően színt választani. Mindegy, jól szórakoztak. Miután készen lettek, a többi betűt olyan színekre festettem, amik illettek a kis műalkotásaikhoz.

Ennyit jelent másfél év korkülönbség:

Ez lett belőle. Kétoldalas ragasztóval fel is ragasztottuk az ágyuk fölé. Gyanítom párszor még át lesz festve vagy egyéb technikákkal kidekorálva, de első változatnak nem rossz. Még az is lehet, hogy máshova kerülnek. Például a kerti kisházba. De addig is a saját munkájukat nézegethetik a saját szobájukban, és ismerkedhetnek a nevükkel.

Gyerekszoba dekoráció- óriásbetűk a falon

Sára lányom még csak kiscsoportos, de már az iskolába készül. Van iskolatáskája, amibe bepakol, rituálisan átmegy a másik szobába, amikor iskolásat játszunk, leül, és várja, hogy tanítsák. Persze ki más, mint én. Én viszont nem készülök tanítónak, néha megpróbálom megúszni az ének- vagy a tornaórát, de nem lehet, mert már tudja, hogy egy iskolásnak ez is jár. A könyvekért egészen aprócska kora óta rajong, Borisz még meg sem született, amikor neki már olvasójegye volt a gyulai könyvtárba. Ma már azokat a könyveket is szereti, amikben csak betűk vannak. Ellopkodja a regényt az ágyam mellől, leül és olvas. Valószínűleg azok közé fog tartozni, akik már úgy mennek iskolába, hogy ismerik a betűket. Na nem azért, mert én erre fogom ösztönözni, hanem mert már most hajtja ez a vágy. Lehet pont az S betű lesz, amit először megtanul, a Sárabetű, ahogy a gyerekek nevezni szokták a kezdőbetűjüket. És a Boriszbetű is az elsők között lesz, azt hiszem. Mert számon tartják egymást, mindig, mindenben. Nem meglepő, hogy Bobi is veszi az iskolatáskáját, amikor játszunk, igaz nem könyveket, hanem a nénóautót pakolja bele, mert neki az a legfontosabb. De ő még ráér.
Karácsonyra kaptunk egy jó kis ajándékot, hungarocellből kivágott óriásbetűket, dekorációnak a gyerekszobába. Természetesen a két lurkó nevét adják ki. Festetlenek, kezeletlenek. Tenni kellene velük valamit. A gyerekszobával kapcsolatban nekem a semlegesség az egyik alapelvem. Ebben a korban még tele van a gyerekek környezete rikító, egymással versengő színekben pompázó játékokkal, és mivel én nem szeretném ezt a hatást fokozni, próbálok ezeknek semleges hátteret teremteni, fehérrel, szürkével, és pár vezető színnel. Csakhogy a lányomnak is megvannak már a maga elképzelései, nemrég bejelentette, hogy elköltözik az egyik barátnőjéhez, mert az ő szobájában minden rózsaszín. Hát, nálunk nem. Legalább lesz mi ellen lázadnia tinikorában. De ahogy eddig, most is csak azt szeretném, ha tetszene neki a szobája, így meg sem próbálok más színt választani a betűkhöz, mint a rózsaszínt. De teszem ezt úgy, hogy nekem is jó legyen ránézni, mondjuk egymással harmonizáló pasztell árnyalatokra finomítom a hercegnős vonalat. Bobi neve valószínűleg kékes-zöldes színekben fog pompázni. Egy biztos, nem lesz túl karakteres a betűk dekorálása, mert már önmagukban is látványosak. A helyük is megvan már, mindkét gyermekem a saját neve alatt fogja álomra hajtani a fejét esténként. Hamarosan megmutatom az eredményt, ez még talán ebbe a betegeskedéssel tarkított időszakba is belefér. De addig is mutatok pár inspiráló változatot betű a falon témában.

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Vasárnapi sütemény- Rózsacsöröge

Nem szándékos koncepció, de kezd úgy kinézni, mintha ez egy sütis blog lenne. Pedig csupán arról van szó, hogy újabb betegeskedés hátráltatja a házkörüli egyéb tervek megvalósulását. De majd a tavasz mindent regenerál. Ebben bízom.
Amit most hoztam, az ismét egy kihagyhatatlan, ráadásul látványos és lévén farsangi időszak, nagyon aktuális finomság. Szintén mamasüti, nekem személyes kedvencem volt, de ez az első próbálkozásom az elkészítésére. Egy probléma van vele, túl jól néz ki, próbáltam én a csúnyácskákat előre venni, de előbb-utóbb fel kellett falnom a legszebbeket is. Meg kell mondanom, hogy a gyerekeim is inkább játéknak vagy dekorációnak nézték, nagyon izgalmasnak találták szétszedni és apró darabokra törni a ropogós szirmokat, de ennyi. Hát, nem mindenben egy az ízlésünk. A végkifejletnél a saját hagyományainkat követtem, ezért csak porcukorral szórtam meg, de biztosan finom lágy baracklekvárral is. És egyáltalán nem bonyolult. Viszont nagyon látványos. Íme.

A tojásokat, a tejfölt, a cukrot és a rumot összekeverem. Igen, rumot. Nem vagyok egy fizikus-kémikus alkat, ezért nem tudom a pontos háttérmechanizmust ábrázolni, de állítólag így szebben puffad, mások szerint nem szívja meg magát annyi olajjal. Nem tudom, de kell bele, ha nem is a legdrágább és a legjobb minőség, de valami rumféleség. Egy keverőtálba beleszitálom a lisztet, hozzáadom a sót és a sütőport, belemorzsolom a hideg vajat, majd beleöntöm a tojásos keveréket, és jól összegyúrom.

Miután pihentettem fél órát, két cipót formázok belőle, és az egyiket félreteszem. A vékonyra nyújtott tésztából egy kb 6 cmes kör alakú süteményszaggatóval korongokat szaggatok. Négy korongot egymásra helyezek, az összeillesztésnél középen mindegyiket megkenem tojásfehérjével , hogy sülés közben ne hulljon darabokra. Lehet mind a négy lap egyforma, de szaggathatjuk a két szélsőt kicsit kisebb átmérőjűre is. Miután egymásra helyeztem őket, középen az ujjammal benyomom, és késsel vagy ollóval körben bevagdosom. Ehhez eredetileg csörögevágót használtak, de kinek van ilyen manapság a tarsolyában. Nekem nincs. Ugyanezt megismétlem a másik tésztacipóval is. Akik szeretik a kihívásokat, azok nyújtás, szaggatás közben már elkezdhetik kisütni az elkészült fánkocskákat, de ha nem, akkor ráér akkor is, amikor kész az egész, csak érdemes letakarni, nehogy kiszáradjon.

Egy közepes méretű, magasabb falú serpenyőben -Mamám vaslábost használt- olajat forrósítok. Bő olajban kell sütni, hogy a fánkok majdnem elsüllyedjenek. Nem érdemes túl sokat egyszerre beletenni, mert akkor visszahűtik az olajat, és nem lesznek finom ropogósak.

És íme a végeredmény. Szerintem lenyűgöző. A farsangi fánkok legszebbike. Próbáljátok ki!

Vasárnapi sütemény- Joli Mama pozsonyi kiflije

Nagyanyám nagyon jó szakács volt, de még annál is jobban értett a süteményekhez. Legalábbis azokhoz, amiknek a tudománya generációról generációra öröklődött a családunkban. Eltanulni az öregektől a régit egy időben nekem nem tűnt se fontosnak, se sürgősnek. Más dolgok mozgattak, új ízeket kerestem, ráadásul Mama úgyis megsütötte ezeket a finomságokat, amikor csak kívántam, és konkurálni is nehéz lett volna vele hazai terepen. Csakhogy ezeket az ízeket ma már csak az emlékeim őrzik, és segítség nélkül nem tudom előhívni őket, mert nálam egyetlen recept sincs, amit Mama hagyott volna hátra. Egyik pillérem természetesen az Anyám, aki százszor is végigkísérte ezeket a folyamatokat. A másik forrás hagyományos magyar szakácskönyvek receptjeinek böngészése vagy mások tapasztalatainak az összegyűjtése. Ezekkel azonban van egy kis probléma. Ha nekem az a célom, hogy újrateremtsem gyerekkorom süteményeit, akkor mindegy, hogy ki hogy készíti, vagy hogy kellene készülnie, nekem az számit, hogy az hogy készítette, akit én megszoktam.
Vegyük például a mai receptet. Én úgy nőttem fel, hogy a pozsonyi kifli olyan, mint ezeken a fotókon. De az egész faluban, ahol a nagyszüleim éltek, mindenki ezzel a tudattal nőtt fel. Senki nem vonta kétségbe a pozsonyi kifli elnevezés létjogosultságát egy olyan sütemény esetén, ami inkább töltött rudacskákra emlékeztet, de semmiképp sem kiflire. Hogy miképp alakulhatott ki mégis ez a változat? Talán a könnyebb, gyorsabb elkészíthetőség lehet az oka. Ez a magyarázat evidensnek tűnik, hiszen tényleg jóval gyorsabb és egyszerűbb, mint a hagyományos, sokak által ismert verzió. Csakhogy ezt a süteményt minden összejövetelre, esküvőre, disznótorra megsütötték. Oda pedig nem a legösszecsapósabb süteményeket vitték az asszonyok. Az szégyen lett volna. Ráadásul Mama repertoárjában olyan költemények is szerepeltek, mint a víruszi mézes vagy a pattincs (non plus ultra), amik igazán nem arról híresek, hogy pár perc alatt összedobhatók. Szóval nem hiszem, hogy lusta vagy elfoglalt háziasszonyok találmánya lenne. De itt most az eredet, bár engem érdekel, nem sokat számít. A lényeg, hogy ez egy imádnivaló süti, gyerekként és felnőttként is nagy kedvenc. És annak ellenére, hogy eleve rossz pozícióból indultam, mert zsír helyett vajat használtam hozzá, egészen olyan lett, mint amire emlékszem.

Íme a bevásárlólista egy vendégvárós nagy adaghoz. Ha pár személynek szánjuk, inkább felezzük meg!

A csipet sóval elkevert lisztbe belevagdossuk a vajat, majd hozzáadjuk a cukor körülbelül kétharmadát. A maradék cukrot feloldjuk a tejben, meglangyosítjuk, és belemorzsoljuk az élesztőt. Hagyjuk felfutni, majd beleöntjük a lisztes keverékbe. A tojások sárgáját is hozzáadjuk, és az egészet alaposan összegyúrjuk. Letakarva pihentetjük másfél órát. Addig elkészítjük a töltelékeket. Itt meg kell jegyeznem, hogy a felhasznált töltelék mennyisége eltérhet az itt megadottól, attól függően, hogy mennyire vastag rudacskákat készítünk. A darált dióba és mákba arányosan elosztjuk a cukrot. A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a vaníliás cukrot, és szükség szerint annyit adunk belőle a diós és a mákos keverékhez, hogy formázható massza váljon belőlük. Szilvalekvárból jobb minél sűrűbbet használni. Az enyém például nem volt eléggé az, ki is folyt egy kicsit sülés közben.

Ha letelt a pihenőidő, és a töltelékek is készen állnak, vékonyra kinyújtjuk a tésztát, majd ilyen halmokat kanalazunk rá a töltelékekből.

Ráhajtjuk a tésztát, nem kell tovább pörgetni, mintha szőnyeget csavarnánk fel, elég egy kicsit ráfordítani, hogy a tészta vége alulra kerüljön. Ezután óvatosan levágjuk az így keletkezett hosszú rudat a tészta többi részéről, és felszeleteljük kisebb darabokra.

Nem érdemes túlzott precizitással hozzáállni, és mérőszalaggal, jelölőkrétával létrehozni a tökéletes pozsonyi klónhadsereget, mert az élesztő és a sütő találkozása úgyis átformálja őket, és egyébként sem sajátja ennek a süteménynek a szabályosság. Mi például a testvéreimmel, unokatestvéreimmel tökélyre fejlesztettük azt a képességünket, hogy ránézésre, vastagság alapján megállapítsuk, hogy melyikben milyen töltelék van.

Előmelegített sütőben 170 fokon szép zsemleszínűre sütjük, majd langyos állapotban beleforgatjuk jó sok porcukorba.
Nekem sem sikerült egyformára, ezek épp kicsit bucibbak lettek az általam megszokottnál, de ez tényleg csak szokás kérdése.

Ez az a méret, amit gyerekkoromban megszoktam, itt épp a négy éves lányom kis ujjai között, közvetlenül felfalás előtt.

Fürdőszoba-átalakítás-1.rész

Rövid képriport a fürdőszoba pillanatnyi helyzetéről, avagy végre sikerült lefestenem a mosdópultot.

Először két réteg fehér, vizes bázisú akril alapozóval kentem, pontosabban hengereltem le a bútor felületét. Természetesen csak azután, hogy volt szerencsém egyedül maradni a házban pár órára, és lecsiszolni az egészet. A pultot jobbnak látszott nem elmozdítani, de a tükörkeretet a pincében csiszoltam, festettem, fújtam, majd újra csiszoltam. Nem a kedvenc részem ez a csiszolgatás, de a korábbi festék vagy pác kaphatott néhány hipós kezelést az előző lakóktól, szóval muszáj volt. Miután felhasználtam erre a csodás műveletre a szabadidőmet, az említett alapozást és az utána következő festést már tényleg a délutáni alvás idején és éjszaka kellett megvalósítanom. A fürdőszoba jól szellőzik a nagy ablakon keresztül, és én egyébként is csak vizes bázisú festéket használok a házban, úgyhogy a szagokkal nem volt gond. De a zavartalansággal már igen. Egyik éjszaka Bobi álmos szemekkel, hunyorogva a hirtelen fénytől rámnyitott festés közben, és nagyon nem értett semmit. Gyorsan letettem a festőhengert, és visszavittem aludni. Csak onnan tudom, hogy Sárát is betakargattam, hogy másnap mindkettejük ágyneműjén ott éktelenkedtek a fekete festékfoltok, ujjlenyomat formájában. De én megszállott vagyok, nem tántoríthat el az ilyesmi.
Visszatérve a munkafolyamatokhoz. Az alapozás-festéshez kisméretű szivacshengert használtam, és ahol kellett, ecsetet is. A fehér alapozásra két réteg vizes bázisú selyemfényű akrilfesték került, alul fehér, felül fekete. Jól néz ki és könnyen lemosható. mondjuk a hipót ez sem bírná, de nem is lesz hozzá szerencséje. A tükör szintén fehér alapozást kapott, majd arra egy réteg grafitszürke festéket, amit a feketéből és fehérből kevertem ki. Miután megszáradt, lefújtam ezüst akrilspray-vel, és miután annak is letelt a száradási ideje, kicsit visszacsiszoltam, hogy olyan legyen a felülete, amilyet szerettem volna.

Még a tavalyi beköltözés előtt találtam rá a Butlersben arra a két akasztóra, ami a pult két oldalára került. Az egyiken egy gyönyörű fehér horgolt zákocska függ a Mandulaművektől. A másik oldalon egy fodros, kék-fehér csíkos zsák lóg, a gyerekek fürdés előtt levetett holmijainak. A mosdópult elülső részére egy fekete fém fali sín került. Az Ikea eredetileg konyhába szánta, de szerintem igen elegáns törülközőtartó lett belőle.

Gyűjtögető alkat vagyok, ami nem mindig előnyös, de ilyen helyzetekben általában jól jön. Pár kincsem már meg is találta itt a helyét. Lantos Judit tárgyait nagyon kedvelem, a szögletes porcelán dobozkája régi szerelem. A szappantartó két kis tálkája is régi turkálós szerzemény. A mór hatású fém tálka viszont tavaly karácsonykor került hozzám a H&M Home-ból. A kád feletti hosszú polcot is lefestettem fehérre, és kicsit rendet teremtettem a holmik között két fa dobozzal (Ikeás virágtartó), amik a fogantyúikat szintén a Butlersből kapták, és egy nagy tállal, ami eddig a verandán fagyoskodott.

Az évekkel ezelőtt vásárolt és azóta is folyamatosan használt Ikeás fonott fedeles dobozok már nem tetszettek eredeti állapotukban, pedig akár még bele is illettek volna az új környezetbe. De inkább befestettem őket a pulthoz használt fekete festékkel, száradás után kopottra csiszoltam, a doboztető belsejét pedig lefújtam az ezüst akrilspay-vel. Nem szeretem a túltervezett összeállításokat, de ez még belefér. Szerintem.


Most itt tartok. De még a leglátványosabb rész hátra van. Remélem hamarosan arról is beszámolhatok.