Valahogy ki kell bírni a hosszú téli estéket és a rövid ködös nappalokat, otthon, két beteg gyerekkel. Dehát mire jó a nappali álmodozás, ha nem erre?
Most, hogy sül a sütemény, van időm elképzelni, hogy miként is fogyasztanám el a frissen szervírozott édességet, nyugodtan egy csésze kávé mellett, természetesen ezüsttálcáról, apró kiskanállal csorgatva mellé a karamellás joghurtot, akárcsak egy klasszikus orosz nagyregény főhősnője.
A valóság e helyett az, hogy a két gyermekecském megőrülve a süti illatától kissé türelmetlenül ül a sütő előtt, hátha úgy hamarabb elkészül egyik kedvencük, a banánkenyér. Mindezt civakodás nélkül, mert azt már egy kétéves is belátja, hogy ebből az adagból bőven jut mindenkinek.
Hát, ez a kép sem rossz, lehet hogy pár év múlva egy nappali álmodozás vágyforrása lesz. És mintha lenne is itthon egy szép patinás tálcám, már csak egy csésze és egy kiskanál kellene. Na de vissza a valóságba!
A banánkenyér receptjére két éve találtam rá Ugrai-Nagy Tünde Manókonyha című könyvében. Borisz pár hónapos volt, semmire sem volt időm és energiám, ezért olyan receptet kerestem, amit gyorsan össze lehet állítani, az sem árt neki, ha Sára belekontárkodik, de mégis más, kicsit különlegesebb, mint a szokásos kevert tészták. Tél volt akkor is, így az is fontos szempont volt, hogy hozzáférhető anyagokból készüljön, emellett legyen tápláló és másnap is fogyasztható. Így esett a választás a banánkenyérre. Dió termett a gyulai kertben, mazsola, banán mindig van otthon, más nem is kellett hozzá. Már az illata is imádnivaló, hát még az íze. Megfelelt minden kritériumnak, így gyorsan felkerült a családi kedvencek listájára. Mióta teheti, Borisz is eszi, majszolja, falja, ő lett a legnagyobb rajongója. Frissen karamellás joghurtot kínálok hozzá, ami kiválóan kiegészíti, és kicsit lazítja a tömör süteményt. Pár éve láttam az elkészítését egy főzőműsorban, sajnos nem emlékszem melyikben. A sütemény másnap is tökéletes, de én szeretem megpirítani és vajjal átkenni. Legjobb! Mármint ha marad belőle másnapra.
És akkor jöhet a bevásárlólista
És íme a recept
Először villával összetöröm a jó érett banánokat. Elkeverem a lisztet a szódabikarbónával. Ez alkalommal két harmad süteménylisztet és a jó egészség kedvéért egyharmad tönkölybúza finomlisztet használtam, de készítettem már egyharmad teljes kiőrlésű tönkölybúza liszttel is. Utána habosra keverem a finomítatlan nádcukrot a vajjal, majd folyamatos keverés mellett hozzáadom egyenként a tojásokat. Ha ez megtörtént, mehet bele a liszt, az őrölt dió, a pépesített banán, a diódarabok, a mazsola és a joghurt. Jól összekeverem, és beleöntöm egy sütőpapírral bélelt kenyérformába vagy a most is használt kedvenc szilikon sütőformámba. 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt elkészül, ezután már nincs is más dolgom, mint a két kis strázsamester elől egy bravúros hadművelettel kicsempészni a sütőből és elrejteni valahova, ahol fogyasztható hőmérsékletűre hűlhet.
A joghurthoz pár órával hamarabb kell hozzáfogni, na nem azért, mert olyan hosszú ideig tart elkészíteni, hanem mert ennyi idő kell, amíg magától elkészül. Semmi mást nem kell tenni, mint egy adag jó minőségű, lehetőleg tejszínes, krémes állagú joghurtot (én a Cserpes natúr joghurtot használtam) beleönteni egy pohárba vagy mélyebb tálkába, és rászórni egy réteg finomítatlan nádcukrot. Majd lefedni, betenni a hűtőbe, és pár óra múlva kivenni a kész karamellás joghurtot. Addigra ugyanis a cukor elfolyósodik és a joghurttal elkeverve kitűnő karamellás finomságot kapunk.
Joghurt előtte és utána
A kész sütemény
És egy perc nyugalom a nappali álmodozás kedvéért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése