2015. január 5., hétfő

Karácsonyi dekor 2013

Hamár vízkereszt, akkor itt az ideje egy utolsó pillanatos karácsonyi visszatekintésnek.
2013-ban költöztünk ide november elején. Rá másfél hónapra szokásához híven megérkezett a KARÁCSONY. 25-ére meghívtam a családomat ebédre. Batyus bulit tartottunk, mert a főzésre nem lett volna lehetőségem alig valamivel költözés után, két aprócska, karon- és otthonülő gyermek mellett. De azért szerettem volna őket karácsonyi hangulattal fogadni. A skandináv stílus nagyon kézenfekvő volt a hegy lábánál, így itt-ott felfüggesztettem a falra és az ablakmélyedésekbe pár különösen szép girbegurba ágat, fontam pár koszorút a lemetszett vadszőlő és vad klemátisz indáiból, és mindet lefújtam vékony, majdnem áttetsző rétegben fehérre. Ez volt az alap. Erre kerültek a díszek. Csak egy valamit nem tettem meg. Nem fotóztam le őket. Találtam azért pár hangulatfotót, amin feltűnnek, ha nem is a legjobb képminőségben.



A Pinteresten láttam először, de azóta több helyen találkoztam már ezzel a rénszarvas stencillel. Megtetszett, ráadásul illett a koncepcióba. Rajzoltam, vágtam, festettem, fújtam, mindezt a gyerekek aktív közreműkédésével. De azért egész jó lett. Idén is felhasználtam, és biztosan előkerül még. Rétegelt lemezen van, strapabíró, használaton kivül pedig pihenhet a pincében.


A mézeskalács díszek mellé készítettem pár textil szívet maradékokból és néhány skandináv motívumokkal tarkított korongot kartonból és papírból. Mivel kedvelem ezt a stílust, találtam az eddig összegyűjtött kincseim között olyanokat, amikkel teljessé tehettem az összképet.
A díszek megmaradtak, idén is felkerültek -most a karácsonyfára.

A gyerekszoba sem maradt karácsonyi hangulat nélkül. Amikor Sára fél éves volt, szerettem volna meglepni őt valamivel, ami közelebb hozza a havas háztetők hangulatát, de mégsem kell félteni a kis kezektől. Fogtam a kartondobozt, amiben az ajándékait hozta a futár, kellett még hozzá némi filc és csomagolópapír, végül pár darabka transzparens papír maradék . Ilyesmik nálam folyton előfordulnak, így örülök, ha találok nekik valami felhasználási lehetőséget. Kiegészítettem egy karácsonyi izzósorral, pár faággal és képeslapból kivágott figurával. Odahelyeztem az egyik kis szekrényére. És ő csak nézte megbűvölve. Nem szedte szét, nem ette meg, azóta is megvan, és minden évben előkerül. Mostmár ketten nézik. Ez egy tavalyi kép róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése